Ciszterfeszt 2026.

Egy szív, egy lélek – és együtt erősebben: ezzel a szellemiséggel gyűltek össze a magyarországi ciszterci iskolák diákjai és pedagógusai 2026. október 9. és 10. között az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnáziumban, amely két napra a ciszterci közösség országos központjává vált. A rendezvényre Pécsről, Budáról, Székesfehérvárról és természetesen Egerből is szép számmal érkeztek fiatalok, hogy megtapasztalják az összetartozás erejét.
A fesztivál október 9-én, pénteken délelőtt ünnepélyes megnyitóval indult a Szent Bernát Templomban, ahol mások mellett Rubovszky Rita és Karóczkai Júlia főigazgatók köszöntötték az egybegyűlteket. A hivatalos kezdet után izgalmas műhelymunkák sora vette kezdetét: a diákok kipróbálhatták magukat az énekkarban, részt vehettek a „Láthatatlan megálló” programon, diákparlamenti üléseken egyeztethettek, és sportversenyeken mérhették össze tudásukat. Délután az Egri Érsekkertben egy hangulatos csapatvetélkedő hozta közelebb egymáshoz a különböző városokból érkezett fiatalokat, majd este a gimnázium dísztermében megválasztották a CDT új elnökségét. A pénteki nap ezzel nem ért véget, hiszen 21:45-től éjszakai programok – táncház, karaoke, sakk szimultán, szelfifal és kötetlen beszélgetések – várták a résztvevőket.
A szombati nap egy energikus, közös flashmobbal indult az iskola díszudvarán, megalapozva a hangulatot a délelőtti programokhoz, amelyek során a résztvevők felfedezhették Eger kulturális és történelmi kincseit. A fiatalok bekapcsolódhattak a Vitézló Oskola eseményeibe, kisfilmeket nézhettek, megtekinthették az Időalagút retro kiállítást, valamint toronylátogatáson, csillagda-tátogatáson és a Főegyházmegyei Könyvtár megtekintésével egybekötött városi sétán vettek részt, amely egy kellemes Gárdonyi piknikkel egészült ki. A kétnapos, élményekben gazdag rendezvény végül szombat délután a Szent Bernát Templomban tartott záró szentmisével ért véget, lelkileg is egységbe forrasztva a résztvevőket, és bebizonyítva, hogy a ciszterci hagyományok és közösségi értékek generációkon átívelő erőt adnak.